Bejegyzés

Néhány ok, amiért érdemes D-vitamint szedni

A D-vitamin valójában nem vitamin, hanem az egyik legrégibb hormonunk előanyaga. A földön élő legősibb élőlény, a zooplankton száraz anyagának jelentős részét ez teszi ki, éppen innen tudjuk, hogy már nagyon régen jelen van az élőlények szervezetében. Eredetileg az UVB sugárzás elleni védekezésre szolgált, később a kalcium-anyagcserében vett át alapvető szerepet, melyet a mai napig megőrzött.  Az évmilliók során kialakult a sejtanyagcserét szabályozó szerepe is.

A legközismertebb: hatással van a csontrendszerre. – Az idősebbeket érintő combnyaktörések hátterében több, mint 80%-ban súlyos D-vitamin hiány áll. Gyermekkorban is oda kell figyelni rá, mert ha valakinek 20 éves koráig nem megfelelő a D-vitamin és kalcium bevitele, akkor nem éri el a genetikailag meghatározott maximális csontmennyiséget, és kevesebb csontból kezd el majd veszíteni, amikor megkezdődik a csontvesztés, és hamarabb jut el a törésig.

Hat az izomerőre – Súlyos D-vitamin-hiányban szenvedő idős embereknél megfigyelhető, hogy megnő az esési hajlam. Ugyanis csak a gyors és erős izommozgás lenne képes korrigálni az egyensúlyvesztést.

Hiánya csökkenti az immunrendszer ellenálló képességét – A jó D-vitamin ellátottság csökkenti az autoimmun betegségek kialakulásának kockázatát, és segíti a védekezést a kórokozók ellen. A tavaszi influenzajárvány és a felső légúti fertőzések hátterében is ott a súlyos D-vitaminhiány.

Szerepe van a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében – D-vitamin hiányában nő a magas vérnyomás és az érelmeszesedés kockázata.

Hatással van a termékenységre – hatással van a menstruációs ciklus rendszerességére. Extrém D-vitaminhiány esetében az is előfordulhat, hogy egyáltalán nincs tüszőérés, vagyis teljesen elmarad a menzesz. Terhesség alatt is jelentős szerepe van a megfelelő D-vitamin szintnek.


Október végétől március végéig mindenkinek pótlásra lenne szüksége, hiszen az elraktározott mennyiséget ~16 hét alatt felhasználja szervezetünk. Vigyázat – túl is adagolható! Amennyiben kiváncsi saját D-vitamin szintjére, jelentkezzen be laborvizsgálatra hozzánk.

Induljon tiszta lappal!

Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) vagy magyarul szerzett immunhiányos tünetegyüttes kórokozója HIV-vírus (Human Immundeficiency Virus). Ezen vírusnak több családja is létezik, a HIV-1 és HIV-2 családba tartozó vírusok terjedési módja azonos.  Read more

Valóban fontos a D-vitamin?

A D-vitamin a csont anyagcsere fontos szabályozójaként vált ismertté, mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy jelentős szerepe van az egészség megőrzésében: jótékony hatása nem csak a csontritkulásban, hanem szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség és reumás gyulladások terén, daganatok megelőzésében, szklerózis multiplexben is kifejezett. Ezért a csökkent D-vitamin szint felismerése, és szükség esetén megfelelő mennyiségű D-vitamin pótlása sok betegségben és az egészséges állapot fenntartásában is hasznos.

Annak ellenére, hogy elviekben napi 15-20 perc napon való tartózkodás elegendő D-vitamin raktáraink feltöltéséhez, mégis a megközelítőleg a magyar lakosság felének még nyáron is az optimálisnál alacsonyabb a D-vitamin szintje, melyet saját méréseink is alátámasztanak. Javasolható, hogy az egészséges életmód szerves részeként D-vitamin ellátottságunkat igyekezzünk optimális szinten tartani, amelyhez elengedhetetlen koncentrációjának rendszeres ellenőrzése (elegendő ~4-5 havonta). Ez pedig egy egyszerű mintavétellel felmérhető.

Néhány rizikófaktor

  • A D-vitamin-hiány nagy valószínűséggel kedvezőtlenül befolyásolja a teherbe esést.
  • Magzati és csecsemő-, illetve kisgyerekkori D-vitamin-hiányban az 1-es típusú cukorbetegség kockázata fokozódik.
  • Felnőttkorban a D-vitamin-hiány növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.
  • A máj- és epeúti betegségek fokozzák a D-vitamin-hiány kockázatát
  • A D-vitamin-hiány csontvesztéshez, csontritkuláshoz vezet. D-vitamin-hiányosoknál megnő a csonttörések kockázata, a csontritkulásra szedett készítmények hatásossága csökken.
  • Az autoimmun betegségek közül az alacsony D-vitamin-szint növeli a reumás ízületi gyulladások, az 1-es típusú cukorbetegség és a sclerosis multiplex kialakulásának esélyét.
  • A kutatások szerint a D-vitamin hiánya hozzájárul a szívelégtelenség kialakulásához, súlyosbodásához, megnöveli a magas vérnyomás és az érelmeszesedés kockázatát.
  • Vesebetegségek esetén a D-vitamin-hiány kockázata fokozott, ezért a megfelelő D-vitamin-pótlás kiemelt jelentőségű.
  • Emlőrák és vastagbéldaganatok kialakulása és lefolyása szempontjából a D-vitamin-hiány bizonyítottan rizikótényező.

 

Mikor ajánlott a vizsgálat?

Mivel újabb adatok szerint megfelelő szintje a szervezet számos funkciójához fontos (kalcium-és csontanyagcsere fenntartása, immunerősítő, daganatmegelőző stb.), ezért minden ember számára ajánlatos szintjének negyedévenkénti ellenőrzése.


 

Intézményünkben a szűrés kellemes környezetben tapasztalt asszisztens segítségével történik. Jelentkezés online, vagy telefonon! Időpont 24-48 órán belül A laboreredményeket email-en küldjük, (ha kívánja) így megkímélve önt a felesleges utazástól. 


contact




Az STD-ről (korántsem) minden

Mit jelent az STD szó? – Egy angol betűszó, ami a “Sexually Transmitted Diseases”, vagyis “szexuális úton terjedő betegségek” kifejezés rövidítése Az STD összefoglaló neve az olyan fertőző betegségeknek, amelyek szexuális érintkezéssel kerülnek át egyik emberről a másikra. Betegségek (a teljeség igénye nélkül): klamídia, nemi szervi herpesz, gonorrhea más néven kankó vagy tripper, HIV fertőzés (AIDS), szifilisz más néven lues vagy vérbaj (WiKi szócikk itt)

Hogyan kapható el az STD?Bárki, aki szexuális életet él, ki van téve ennek a kockázatnak! Persze, a fertőződés kockázatának mértéke nagyon különböző. Nyilvánvaló, hogy akinek több partnere van, és soha nem használ óvszert, annak sokkal nagyobb esélye van arra, hogy STD-vel megfertőződik. De azt is utolérheti a probléma, aki igyekszik megválogatni a partnereit, és nem ugrik bele azonnal bárkinek az ágyába. Az STD-k ugyanis sokszor jó ideig tünetmentesek, ezért látszólag teljesen egészséges embertől is el lehet kapni.

 


Hogyan ismerhető fel a fertőzés? – A szexuális érintkezés révén sokféle, változatos tünetekkel jelentkező STD adható át. Ezek lappangási ideje is eltérő: vannak, amelyek az együttlét után néhány órával már tüneteket okoznak, pl. a gonorrhoea, mások néhány nap vagy hét múlva mutatkoznak, pl. a herpesz vagy a klamídiafertőzés, míg ismét más fertőzések esetében akár hónapok is eltelhetnek a panaszok jelentkezéséig, pl. HPV okozta nemiszervi szemölcsök. Ha a nemi szerveken jelentkezik, akkor leggyakrabban kóros váladékozás, folyás, hólyagok, sebek, kiütések, növedékek, viszketés, fájdalom lép fel. Akadnak azonban olyan STD-fertőzések is, melyek a test egyéb területein kiütéssel, lázzal, nyirokcsomó-megnagyobbodással, esetleg hasmenéssel, hányással, sárgasággal járnak (pl. hepatitis, szifilisz, HIV-fertőzés).

Mit tegyen ha észleli a tünetet? – A további szexuális érintkezés kerülése. Aki ugyanis STD-ben szenved, annak állapotát a szexuális aktus ronthatja, sőt elősegíti a kórokozóknak a belső nemi szervek irányába való terjedését. Emellett a fertőzött személy partnerét is kiteszi a megfertőződésnek. Lehet, hogy a tünetek csekélyek, de a probléma nem fog magától megoldódni. A panaszok folyás, vizeletcsípés, átmenetileg csökkenhetnek, vagy akár meg is szűnhetnek, de biztos lehet abban, hogy előbb-utóbb ismét jelentkeznek, mivel a fertőzés továbbra is jelen van. A panaszok okát laboratóriumi vizsgálatokkal kell kideríteni, mivel a tünetek alapján nem lehet eldönteni, hogy melyik kórokozó idézi elő a betegséget.

Gyógyítható az STD?A baktériumok okozta STD-fertőzések tökéletesen gyógyíthatóak. A vírusok által kiváltott STD-k közül jó néhány hosszabb távú problémát okoz, mert a sejten belül szaporodó vírusokra nagyon nehéz gyógyszerekkel hatni.

Ha nem kezelik… – akkor olyan súlyos szövődmények, betegségek alakulhatnak ki, melyek ellátása sokkal kevésbé kecsegtet jó eredménnyel, míg a korai felismerés és megfelelő ellátás ezeket megelőzi.

– köszönet az STD.hu-nak

Most tiszta lappal indulhat!

 

 


Intézményünkben a szűrés kellemes környezetben tapasztalt asszisztens segítségével történik. Jelentkezés online, vagy telefonon! Időpont 24-48 órán belül A laboreredményeket email-en küldjük, (ha kívánja) így megkímélve önt a felesleges utazástól. 





Olyan öreg mint a teremtés…

Vége a nyárnak, már nem telnek csordultig a poharak, de a szívünk még perzsel… Sajnos sokszor felelőtlenül döntünk, nem tudjuk hol a határ. Pár pohárral többet fogyasztunk, majd másnap nem értjük hogy tehettük ezt. Read more

Nyári kalandozás veszélyek nélkül!

Napjaink legkönnyebben elkapható fertőző betegségei közé tartozik, és minden kontinensen előfordul. Többféle változata ismert, amelyeket betűjelekkel különítünk el egymástól. A hepatitis a máj gyulladásával, és a májsejtek károsodásával járó betegségek összefoglaló neve. Többféle változata ismert, amelyeket betűjelekkel különítenek el egymástól. Read more

Túlsúly, ha fenyegető…

Testünk gyarapodásakor legtöbb esetben a zsírszövetünk halmozódik fel. Minél több a felesleges súly rajtunk, annál több súlyos következménnyel járó betegséggel kell szembenéznünk. Read more

Csak néhány perc az életből!

A vérvétel fontossága:

– 40 év alatt ha teljesen panaszmentes, elegendő 5 évenként
– 40-50 év közöttieknek évente egyszer ajánlott
– 50 felettiek esetében pedig félévente indokolt elvégeztetni

Ha bármilyen krónikus betegségben szenved ne a korát nézze, inkább évente egyszer végeztesse el. Különösen indokolt a rendszeres, tehát az évenkénti vérvétel azok esetében, akik családjában előfordult stroke, szív- és érrendszeri betegség, valamilyen rákos megbetegedés, magas vérnyomás, cukorbetegség, erős dohányosok vagy alkoholfogyasztók, túlsúlyosak voltak.

Egy kis tűszúrással nagyon sok hasznos információt megtudhat a szervezetében zajló folyamatokról, illetve az állapotról. Az így kapott információ nagyon fontos lehet a belül lappangó betegségek felfedezésében. Ne hanyagolja el!

Ne felejtsük, egy korábban felismert betegséget könnyebben és gyorsabban lehet kezelni. Csak néhány perc az életéből!

A csomag tartalma: teljes átfogó nagy laborral általános vizelet vizsgálattal + TSH(pajzsmirigy meghatározás)+CEA (emésztőszervi tumorok)+CRP(gyulladásos betegségek mutatója)+CK(izomban található enzim aktivitása akkor emelkedik meg, ha a vázizomzat vagy a szívizomzat sérül. A kórelőzmény ismeretében és más mérésekkel kiegészítve a mérés a szívinfarktus diagnosztikájának eszköze.)+LDH(mérésével megbecsülhetjük olyan szövetpusztulással járó betegségek mértékét és lefolyását, mint a szívinfarktus, májgyulladás, tumornövekedés, izomsérülés vagy a hemolízis.)+ D vitamin (Total 25-OH D-vitamin a szervezet számos funkciójához fontos (kalcium-és csontanyagcsere fenntartása, immunerősítő, daganatmegelőző stb.), ezért minden ember számára ajánlatos szintjének negyedévenkénti ellenőrzése)+PSA(prosztata daganat)vagy+ CA125(petefészekrák, méhnyakrák, méhdaganat, májrák)